22.3 C
Budapest

Gyulaj

MMSz

Településkép, lakhatási jellemzők és társadalmi problémák

A településen szegregátum nincs, a falu minden részén, minden utcájában élnek hátrányos helyzetű /roma/ családok. Az egykori parasztházak megvásárlásával ma is többen változtatnak lakóhelyet a falun belül. Az egykor jó állapotú házak felújítására keveset fordítanak, így több olyan ház is van, ahol lakhatási krízishelyzet van. Ez főleg: lyukas, beázó tető, megroggyant tetőszerkezet, felvizesedett falak, rossz nyílászárók, üveg nélküli ablakok. Az áramlopás nem jellemző, előrefizetős villanyórát több helyre is kértek a családok. A bűnözés a hasonló adottságú településekhez képest elenyésző. A lopások, betörések száma minimális, rendőri intézkedések főleg családi, szomszédi vitáknál kellettek. Az uzsora jellemző, de nem tömeges, 2-3 vidéki személyről feltételezzük, hogy pénzosztáskor ezért áll a Hivatal előtt.

A kábítószer az utóbbi fél évben jelent meg úgy a településen, hogy fiatalokon látható jelei is vannak. Akikről ezt feltételezik, ők interneten vásárolt biofüvet, esetleg extasyt használnak. Az iskolában a szerhasználat még nem gyűrűzött be. Szervezett prostitúció nincs a faluban, egy-két esetről, ha tudtunk, azt sikerült még csírájában elfojtani.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Elfogadom Bővebben

Privacy & Cookies Policy