6.7 C
Budapest

Tiszabura

MMSz

Településkép, lakhatási jellemzők és társadalmi problémák

Tiszabura hagyományos elszegényedő alföldi település képét mutatja, bár négy kijelölt szegregátum található itt. Legjellegzetesebb a volt cigánytelep, a Fejlődés útja – Dankó utca a falu szélén.

Sok régi vályogház van veszélyes állapotban. Jellemző a sok generációs családok együttélése, ahol egy-egy szobában lakik egy család, így akár 20-30 fő is lakhat egy-egy ingatlanban. Érdekes adat, hogy az országban arányosan itt a legnagyobb a CSOK felhasználása.

Lassan a teljes településen digitális oszlopfői mérőórák lettek kialakítva. Így az áramlopás már csak ott lehet probléma, ahol korábban kikötötték a szolgáltatást, mivel az új bekötés összességében több, mint százezer forint költséggel jár. Az MMSZ folyamatosan igyekszik segíteni ezen családokat, hogy villanyórához jussanak.

Nem jellemző a bűnözés, s általánosságban azt lehet elmondani, hogy a foglalkoztatás mértékének növekedésével a bűnözés csökken. Leginkább a szerhasználat probléma, de egyelőre ez is inkább csak egy konkrét körre jellemző. Uzsora még előfordul, de a korábbiakhoz képest töredékére csökkent.

Az utak nagyon rossz minőségűek, a település szempontjából viszonylag rosszul szervezett a közlekedés.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Elfogadom Bővebben

Privacy & Cookies Policy