Településkép, lakhatási jellemzők és társadalmi problémák
A település a járás délnyugati szegletében fekszik, egyetlen zsáktelepülésként. Átlagos képet mutat, az utóbbi időben az alábbi fejlesztések zajlottak: felújításra került a művelődési ház, mellette rendezvénytér épült, iskola, Biztos Kezdet ház, fogorvosi rendelő, önkormányzati iroda épületének felújítása, temető és a fő utca felújítása, bel- és külterületi utak újra aszfaltozása. A tervek közt szerepel a ravatalozó felújítása, valamint kamera rendszer kiépítése. Tiszakarádon öt szegregátum van. A telepen változóak a háztartások körülményei. Vannak nagyon leromlott, kerítés nélküli, műveletlen udvarok, összeeszkábált házak. A nem szegregált részeken is él roma lakosság elszórtan. Előfordul krízishelyzet, és néha lakhatással kapcsolatos probléma is, de nincs tömeges előfordulás. Szegregációt felszámoló program keretében 6-7 lakóházat készülnek felújítani családok számára. Áramlopás nem jellemző Tiszakarádon sem, de a térségre sem. Tartozások felhalmozása a szolgáltatóknál előfordul. A bűnözésben garázdaság, betöréses lopás a jellemző. A hónap elején több a rendőri intézkedések száma. Az uzsora jelen van. Olcsó droghasználat is van a faluban, de nem drámai szinten. A prostitúció nem jellemző. A tömegközlekedés rossz, a járatok ritkák, 3-4 óránként járnak. Cigándra eljutni nagyon nehéz. Sátoraljaújhelyre járnak a PrecCAst öntödébe céges buszok. Szabadidő eltöltésre nincs lehetőség a településen. A közösségi rendezvények közül kiemelkedik évi egyszer a falunap és a református roma misszió rendezvényei. Jeles napokhoz kötött rendezvényeket tartanak a művelődési házban, a Biztos Kezdet gyerekházban és a közösségi házban is.